Kertmozi

  A mai napsütéses időjárás kicsalogatott minket a szabadba. Nem mentünk távolra, a kertet vettük célpontba. Egy darabig csak élveztük a még mindig kellemesen melengető őszi napsugarakat, bámultuk a kék eget, a felhőket, a lehulló színes faleveleket. E kép mellett az aláfestő zene a madarak dala volt.

A Fekete rigó (Turdus merula)

„Ablakomban nagy a hó, halihó! –
ott sétálgat egy feketerigó.

Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó!
- nem fuvoláz a feketerigó.

Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.”

/Kányádi Sándor: Feketerigó/

 Következő írásom a legutóbbi bejegyzésemhez kapcsolódik. A madárbarát kert program kapcsán a konkrét tevékenységek mellett, szeretném bemutatni kicsit alaposabban azokat a madárfajokat is, melyekkel az év során találkozhatunk. Elsőként egyik kedvenc madaramról lesz szó. Állandó vendégünk és bármikor találkozhatunk vele. Örömmel szemlélhetjük az ablakból is, de akkor sem riad meg, ha közelebb merészkedünk hozzá. Kedvelt vendégei ők az udvarnak, kertnek. Talán csak másik házi kedvencünk, a kutya csalódott néha, amikor kergetőzésük végén a madár hirtelen magasba szállva eliszkol.

 A rigófélék rokonságába tartozó madarak közül kétségtelenül maguk a rigók a legismertebbek, s közülük is a feketerigó sokak számára a legkedvesebb énekes madár. A feketerigó a verébalkatuak rendjébe, és a rigófélék családjába tartozó madárfaj. Szép énekével kellemes hangulatot teremt erdeinkben, sőt ma már akár a városokban is.

A madárbarát kert

Az újév sokak számára különböző fogadalomtételekkel indul. Én személy szerint nem tartozom azok közé, akik minden évben újabb és újabb fogadalmakat tesznek, aztán, így vagy úgy, de teljesítik azokat, vagy mégsem.  Ugyanakkor mindig jár valami olyan a fejemben, ami épp a megvalósításra vár. Az egyik ilyen az újév beköszöntével vált elhatározássá.  Megfogadtam, hogy az újévben a családomat is jobban bevonom a természetvédelembe és még inkább madárbaráttá varázsoljuk a kertet.

Egy kisebb kitérővel kell, hogy kezdjem írásomat.

Az utcákon sétálva egyre inkább szemet szúrnak számomra a körülbetonozott házak, furcsa alakokra nyírt örökzöldek és az, hogy sorra tűnnek el a nyáron oly kellemes árnyékot is adó lombos fák, színes bokrok, de még a zöld fű is. Divatossá vált mindent kővel borítani és lombhullató fák helyett idegen örökzöld fajokat ültetni mindenhová. Mondván, hogy azokkal kevesebb a baj, nem hullik ősszel a levelük, nem kell söpörni. De vajon biztosan mindenhol szebb látvány-e a giccsesen, bástya, vagy gömb alakúra nyírt örökzöld? Nem szép látvány az évszakok váltakozása, vagy ősszel a színes levelek hullása?

Milyen élettelenné és rideggé válik körülöttünk a világ, ha mindent egyhangúvá, kopárrá változtatunk, önző és lusta emberi mivoltunkból kifolyólag. Sajnálnám, ha tényleg ennyire elidegenítenénk magunkat a természettől, hisz mi is a természet részei vagyunk.