Földönjáró: Félelmetes csúszómászók?

2014. május 30., péntek

Félelmetes csúszómászók?

Vízisikló

Sokan rettegnek a különböző „csúszó-mászó” élőlényektől, legtöbbször ok nélkül. Félelmeink gyakori célpontjai a hüllők és még jobban a hüllők egyik alrendje, a kígyók. A Földön ismert 2400 kígyófajból Magyarországon mindössze hét található meg. Az ismeretek hiányából is táplálkozó félelmek miatt könnyen eshetnek ezek az ártalmatlan állatok az ember áldozatául. Joggal mondhatjuk tehát, hogy nekik több félnivalójuk van tőlünk, mint nekünk tőlük.

A hét magyarországi faj közt kettő mérgeskígyót találunk. Ezek, a viperafélék családjába tartozó keresztes vipera (Vipera berus) és a parlagi vipera (Vipera ursinii). A parlagi vipera egyik alfaja a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis), ami csak hazánkban fordul elő és az egyik legveszélyeztetettebb állatként tartjuk számon. Ezek az állatok nagyon ritkák hazánkban, elszigetelten és az ember elől rejtőzködve élnek. A keresztes vipera a hegységeink közül a Zemplénben él, de előfordul Zala, Tolna és Somogy megye lápos területein is. Parlagi viperával, illetve alfajával, a rákosi viperával a Hanságban és a Duna-Tisza-közén találkozhatunk. Annak a valószínűsége viszont minimális, hogy hétköznapjaink során beléjük botlunk valahol. Az ember közeledtét távolról megérzik és gyorsan búvóhelyet keresnek maguknak. Érdemes tudni, hogy bár mérgeskígyókról beszélünk, nagyon ritkán támadnak és a mérgük általában nem jelent komolyabb veszélyt az emberre nézve. A marás a viperák esetén egy, vagy két különálló pontszerű sebet jelent. Ezek ugyan fájdalmasak lehetnek, gyulladás, duzzanat léphet fel, de nem szükséges a filmekből ismert módon végtagot elkötözni, mérget kiszívni, vagy sebet kivágni. E fajoknál ellenanyagot is nagyon ritkán alkalmaznak az orvosok, mert sok esetben komolyabb negatív hatást fejt ki, mint maga a marás. A megnyugtatás és a seb megfelelő kezelése érdekében érdemes orvoshoz fordulni, de pánikra semmi ok.

A további 5 hazai kígyófaj már a siklók családjába tartozik. Ezek az erdei sikló (Zamenis longissimus), haragos sikló (Coluber caspius), kockás sikló (Natrix tessellata), rézsikló (Coronella austriaca) és vízisikló (Natrix natrix). Az ország szinte minden területén előfordulnak és tavasztól ősz végéig aktívak. A különböző fajok természetesen más-más területeket és élőhelyeket részesítenek előnyben. Bár ők is inkább rejtőzködnek, mégis gyakran fordulnak elő az ember közelében. Találkozhatunk velük erdőkben, vízpartok mentén, parkokban, de betévedhetnek kertekbe, pincékbe, épületekbe is. Kisebb állatokkal, békákkal, halakkal, rágcsálókkal, madarakkal és ízeltlábúakkal táplálkoznak. Megjelenésük fajonként sokféle lehet. Méretüket tekintve 50 cm-től egészen akár 2 m hosszúságúra is megnőhetnek, színük és mintázatuk pedig a fajra jellemző jegyeket mutat, de laikus szem a megjelenés alapján könnyen összetévesztheti őket egymással. Mérgük nincs. Veszélyhelyzetben hamar elmenekülnek, de végső esetben, ha sarokba szorítjuk őket, agresszíven viselkedhetnek, kobraállást vehetnek fel, ugorhatnak, bűzös váladékot ereszthetnek és haraphatnak is. Harapásuk kis félköríves sebet okoz, fájdalmas lehet, de nem veszélyes. Orvoshoz fordulni csak a fertőzés elkerülése miatt lehet érdemes.

Láthatjuk, hogy a magyarországi kígyófajoktól tényleg nem kell tartanunk. Ha találkozunk velük, csodáljuk meg őket, vigyázzunk rájuk, aztán hagyjuk békében továbbállni őket! Nagy valószínűséggel akár viperáról, akár siklóról van szó, nem fogunk miattuk bajba kerülni. Ha nem zargatjuk őket, akkor még minimális veszélyt sem jelentenek számunkra. Ha mégis szeretnénk biztosan tudni, hogy mérgeskígyóval vagy siklóval találkoztunk, akkor érdemes az állat szemét megfigyelni. A viperáknak ugyanis keskeny függőleges pupillájuk, míg a siklóknak, a szemet szinte teljesen kitöltő kerek pupillájuk van. Ez elég látványos és egyértelmű különbség, talán nem is kell túl közel merészkednünk, hogy megfigyelhessük őket

A kígyókat hátrahagyva érdemes még egy, a hazai kertekben nagyon gyakran előforduló érdekes hüllőfajról, a lábatlan gyíkról (Anguis fragilis) szót ejtenünk. Azért is fontos megemlítenünk, mert megjelenése miatt szintén gyakran esik az emberi félelem áldozatául. Bár egy gyíkról beszélünk, lábai nincsenek, így sokan nézik kisebb kígyónak, siklónak. Teljesen ártalmatlan jószágról van szó. A kígyóktól megkülönböztetni sem oly nehéz: teste zömökebb, farka lekerekített, feje kicsi. Háta csillogó, sima pikkelyek borítják és a barna különféle árnyalataiban pompázik, oldala hasonló színű, de világosabb, hasa pedig szürkés. Oldalazó, hullámzó mozgásával viszonylag lassan halad. Érdekes, hogy a többi gyíkfajtól eltérően őt nem látjuk kövek felületén napozni, inkább gyorsan felmelegedő tereptárgyak alá bújva melegszik.

A Magyarországon megtalálható összes hüllőfaj védett. De nem csak a szankció és szabályozás miatt, inkább saját belátásunk miatt vigyázzunk ezekre az állatokra. Némelyikük rendkívül ritka, ha véletlenül találkozunk velük, egy kis odafigyeléssel, józan ésszel elkerülhetjük az értelmetlen pusztítást.