Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.
sétálgat, mint egy igazi zenész.
De most nekünk nagy a hó, halihó!
- nem fuvoláz a feketerigó.
- nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.”
kifizeti ennyivel a telet.”
/Kányádi Sándor: Feketerigó/
Következő írásom a legutóbbi
bejegyzésemhez kapcsolódik. A madárbarát kert program kapcsán a konkrét
tevékenységek mellett, szeretném bemutatni kicsit alaposabban azokat a
madárfajokat is, melyekkel az év során találkozhatunk. Elsőként egyik
kedvenc madaramról lesz szó. Állandó vendégünk és bármikor
találkozhatunk vele. Örömmel szemlélhetjük az ablakból is, de akkor sem
riad meg, ha közelebb merészkedünk hozzá. Kedvelt vendégei ők az
udvarnak, kertnek. Talán csak másik házi kedvencünk, a kutya csalódott
néha, amikor kergetőzésük végén a madár hirtelen magasba szállva
eliszkol.
A rigófélék rokonságába tartozó
madarak közül kétségtelenül maguk a rigók a legismertebbek, s közülük is
a feketerigó sokak számára a legkedvesebb énekes madár. A feketerigó a
verébalkatuak rendjébe, és a rigófélék családjába tartozó madárfaj. Szép
énekével kellemes hangulatot teremt erdeinkben, sőt ma már akár a városokban is.
Eurázsia nagy részén, a
Kanári-szigeteken és Északnyugat-Afrikában fészkel. Hazánkban sík,
domb-, és hegyvidéken egyaránt gyakori faj. Mindenfelé gyakori fészkelő.
Középhegységi tölgyesben hektáronként 0,5-3 pár fészkel. Városi
parkokban, tereken, a zöldterülettől függően, ennél jóval sűrűbb is
lehet állománya.
Hossza 24-25 centiméter,
szárnyfesztávolsága 34–38 centiméter, súlya 80–120 gramm. A hímje tiszta
fekete, szeme finom aranysárga szegéssel, csőre aranysárga, lába
feketés. A tojó barnás fekete, álla fehéres, melle szennyes, homályos
foltokkal; csőre barna, lába is ilyen színű. A hím a szép feketeséget
csak harmadik életévében kapja meg.
Fészkét bokrok és fák sűrűségébe és
jól elrejtve rakja, legfőképpen mohából, finom ágacskákból, zuzmókból,
belül pedig földdel elegyes mohával kitapasztja, aztán szőrökkel
kibéleli. A fészek erős építmény, a tojó 2-3 nap alatt megépíti. Ritkán a
fű és az avar között a földön költ, ilyenkor a fészek belsejét
avarlevelekkel béleli. Fészekalja négy, ritkán hat tojás, mely halványan
zöldes, halvány rozsdás és ibolyás szeplőzettel mintázott. Az utolsó
tojás lerakása után kezdődik a kotlás és 14 napig tart. A fiókák 12-13
napos korukban elhagyják a fészket, de a szülők (főleg a hím) még 2-3
hétig etetik őket. A tojó eközben elkezdheti az új fészekalj tojásainak a
lerakását. A második költés fészkét általában új helyre építi. Ritkán
előfordul, főleg a városi parkokban, ahol kevesebb a fészkelésre
alkalmas hely, hogy az első költés fészkét használja újra. Három költést
figyelembe véve a lerakott tojásoknak csak 40-50%-ából fejlődik repülni
tudó fióka. A városi parkokban március végén, az erdőkben április
elején kezdi a költést. A szárazabb, nyár közepi periódust kivéve,
folyamatosan kétszer, háromszor is költ évente. Az utolsó költés
augusztus elejére is eltolódhat. A hímek februárban foglalják el a
költőhelyet és annak határát erőteljes, messze hangzó énekkel
védelmezik. A párok által védett terület nem csak a fiókák
fölneveléséhez szükséges táplálék megszerzését teszi lehetővé, hanem
csökkenti a fajtársak közötti összetűzések lehetőségét, valamint a
különböző ragadozók által okozott fészekalj pusztítást is.
Gyakran
megfigyelhető, hogy hulladékot, ételmaradékot, almacsutkát fogyaszt. A
növényi magvak és termések kivételével, zsákmányát általában a
talajfelszínen, avar között keresi. Sokszor megfigyelhetjük, amint gyors
csőrvágásokkal avarleveleket forgat. Egyik fő táplálékát, a gilisztát
hallása segítségével fedezi fel.
A különböző madárfajok, tavaszi
megérkezésük idejétől függően, eltérő időszakban kezdenek fészkelni.
Ilyen faj például, a feketerigó is. Korán, február végén, március elején
az enyhe idő beköszöntével megkezdi a tojásrakást. Gyakorlatilag
február végétől a bokros, cserjés területek, egészen augusztus közepéig
nyújtanak fészkelőhelyet, egyes fészkekben még tojások, másokban már
fiókák találhatóak. Ezért különösen nagy természetvédelmi problémát
jelentenek a február közepétől augusztus közepéig terjedő időszakban a
cserjék irtására irányuló munkák, hiszen adott területen a cserjésekben
élő madárfajok helyi állományának teljes eltűnéséhez vezetnek.
A bokrosokban költő madárfajok
fészekaljainak pusztulása elkerülhető, ha ezeket a munkákat nem február
15 és augusztus 15 között végzik, hanem vagy előtte, vagy utána kerül rá
sor. A gondos és alaposan tájékozódó munkaszervezés tehát nagyon sok
fölösleges problémát tud elkerülni. A cserjék irtását csak indokolt
esetben érdemes elvégezni, ha megoldható, inkább szakszerű metszéssel, a
fás szárú növényzet megőrzésével elkerülhető a teljes irtás, a súlyos
természetkárosítás.
Hívogatója vékony "cíh". Ha
izgatott, illetve kirepüléskor és esténként, mielőtt nyugovóra tér
egyaránt hallhatjuk messze hallható, tisztahangú énekét "tilílió-líli". Valami
bokor, vagy fa tetejéből hangzik le daluk, mely, nemcsak mint
tavaszhirdető szózat – mert többnyire már akkor felzendül, mikor az erdő
többi énekesei még nem érkeztek vissza téli tanyájukból – hanem, mint
igazán dallamos, flótázó, merengő, búsongó, bizonyos tekintetben
himnuszszerűen ünnepélyes ének érzelmeinkre hat. Nem oly változatos
ugyan, mint az énekes rigó éneke, de egyszerűségében, tiszta hangjaival
szintoly megkapó.
Szemes, vigyázó madár létére a
szajkóval együtt, azt a szerepet játsza az erdőben, amelyet a bíbic a
rétségeken betölt; mert valóságos őre a többi madaraknak. A legkisebb
gyanút, ellenség közeledtét, éber figyelme azonnal észreveszi s éles
tix, tix, tix hanggal, nemkülönben szóval ki nem fejezhető lármás
csacsogással jelzi, ami az ő nyelvén annyit tesz: „Vigyázzatok!”. A
többi szárnyas éppúgy megérti őt, mint akár mi, kik e riasztó hangját
ismerjük.
Érdekességként megemlíthetjük, a
feketerigó hangutánzó képességét is. Előfordult, hogy egy brit család
kertjébe költöző madár telefoncsörgés, autóriasztó és sziréna hangját
utánozta. Társai csicsergéssel, vagy trillázással igyekeznek felhívni
magukra a tojók figyelmét, ám ez a feketerigó, egész más hangokkal
próbált hatni az ellenkező nem képviselőire. A seregélyekről tudjuk,
hogy nagyon tehetségesek ebben, képesek mechanikus hangokat kiadni,
valamint az énekes rigók is ügyesek. A feketerigókban is megvan ez a
képesség, de ők csak ritkán használják.
A zajszennyezés az ember által
lakott területeken várhatóan tovább nő, ami egyre nagyobb viselkedésbeli
változtatásokra kényszeríti az ott élő állatfajokat. A módosult
jelzésekkel kommunikáló madarak a természetes szelekció során várhatóan
sikeresebbek lesznek társaiknál, így a populáción belül arányuk megnő.
Idővel aztán a városi ének annyira különválik majd a városon kívül
élő egyedek énekétől, hogy azok nem is találják majd egymás dalát
vonzónak, sőt, nem is tekintik egymást azonos fajhoz tartozónak s az
egymás közti szaporodás megszűnik, és különálló fajok jöhetnek létre.
Egyes kutatók szerint az európai feketerigó épp manapság teszi meg ezt
az evolúciós lépést: a városi és a vidéki rigóknak már nem csupán
életmódja, de éneke, sőt, testfelépítése is eltérő.
Észak-Oroszország kivételével egész
Európában, Skandináviában a Sarkkörig, kelet felé majd csaknem
Turkesztánig közönséges. Turkesztánban, Afghanisztánban, Kashmirban egy
nagyobb rokona – Turdus merula major – helyettesíti.
Északnyugat-Afrikában, Algirban, Tuniszban úgy a Kanári-szigeteken,
Azorokon, Madeirán szintén fészkel. Számos alfaja fordul elő a világ
különböző helyein.
A feketerigó nagyon jó példa a
vadon élő fajok városiasodására: az utóbbi mintegy kétszáz év leforgása
alatt félénk erdőlakóból városi nyárspolgár lett belőle Európa-szerte.
Ezek a városi populációk számos tulajdonságban különböznek az
erdeiektől, például hosszabb ideig és nagyobb egyedsűrűségben
fészkelnek, kisebb távolságokra, vagy egyáltalán nem vándorolnak el
telente és kevésbé félnek az embertől. Ezeknek a változásoknak komoly
élettani alapjai is vannak, a városi rigóknak a hormonműködése is más
(például a hímeknek alacsonyabb a tesztoszteronszintje), mint az erdei
társaiknak. Úgy tűnik, hogy ezeknek az alapvető változásoknak legalább
egy része genetikai elkülönülésre vezethető vissza.
Egy észak-amerikai hegyvidéki
énekesmadárfaj (magyarul téli sármánypintyként emlegetik) egy
populációja az 1980-as évek elején telepedett meg egy dél-kaliforniai
városban és kurta két évtized alatt számos, a feketerigókéhoz hasonló
változáson ment keresztül. Ezeknek a madaraknak a színezete is
megváltozott: a farok-tollaikon található feltűnő fehér foltok jelentős
részét elvesztették, ami a hegyi populációkban fontos szexuális jelzés
(a hímek a vetélytársak elrettentésére és a nőstények elcsábítására
használják). Ez is arra utal, hogy a városi környezet egészen speciális
élőhely, ahol más szelekciós tényezők uralkodnak, mint a természetben.
Különbségek mutatkoznak a
reprodukciós ciklus tekintetében is, a városi és a várostól távol élő
rigó állományok közt. A feketerigók éves reprodukciós ciklusa
nagymértékben függ a fényviszonyok (nappali órák száma) periodikus
változásától. De számos más környezeti tényező is befolyásolhatja a
szaporodás megkezdésének időpontját. Ilyen például a táplálék
ellátottság és a hőmérséklet. A feketerigók által kihasznált két
élőhelyen- a város és az erdő – különbözőek a környezeti feltételek. A
város terített asztal a feketerigók számára, a nagy mennyiségű
antropogén szerves hulladéknak köszönhetően. A városok mikroklímája is
sokkal magasabb hőmérsékletű, mint az azt körülvevő erdőké. Ez és a
korlátlan energiaforrás, főleg a tél végén, kedvezőbb feltételeket
biztosít a reprodukciós magatartás megkezdéséhez az urbanizálódott
madaraknak, mint az erdeieknek. Partecke (2005)
összehasonlította a szabadon élő városi és erdei (40 km-re a várostól)
feketerigók két populációjának éves szaporodási ciklusát. Azt találta,
hogy a városi feketerigók tenyészidőszaka kiszélesedett.
A feketerigó Magyarországon védett
faj, pénzben kifejezett értéke 10 000 Ft. Napjainkban nem ismertek
egyedszámát drasztikusan csökkentő tényezők. Európai veszélyeztetettsége
szerint, biztos állományú fajként tartják számon. Hazánkban állandó
madár, de az állomány egy része télen elvonul, és gyakran kóborol is. Az
MME Monitoring Központ adatai alapján a fészkelő állomány nagysága 1
100 000 – 1 450 000 körülire tehető.
Irodalom:
Erdey-Grúz T. (szerk.) 1976:Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest
Herman O. 1901: A madarak hasznáról és káráról. A Magyar. Kir. Földmivelésügyi Minister Kiadványai, Budapest
Brehm A.: Az állatok világa. Magyar Elektronikus Könyvtár:
MME Monitoring Központ Honlapja: http://www.mme-monitoring.hu/Ujhelyi P. (szerk.) 2005: Élővilág enciklopédia – A Kárpát-medence állatai. Kossuth Kiadó, Budapest
Wikipedia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_rig%C3%B3
Fotók:
Rajzok: Google képkereső: http://www.google.com
Fészek tojásokkal: http://www.hlasek.com/foto/turdus_merula_8795.jpg
További fotók: Lengyel Mihály
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése